zöld-S Studio

Főoldal    Bemutatkozás    Kiadványok    Szolgáltatás

Műszaki fejlesztés  PEGMI  Környezetvédelem    Hírek    Hírlevél    Visszajelzés


 

Per -Olof Sjögren:  A JÉZUS-IMA

 A szív imádsága

                                                   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Korábban, 1991-ben közös kiadásban jelent meg (NEXUS-VERDES).  (Az akkori kiadás borítója a kisebb képen lázható!)  

A könyv nagy sikernek számít Magyarországon.        

 

ÚJRA    MEGJELENT  2003. decemberében.

 

A hátsó borítóról:

Hogy megértsük azt a bensőséges kapcsolatot, amelyet a Jézus-ima jelez, be kell lépnünk a keresztények Krisztussal vállalt bensőséges kapcsolatába. Kereszténynek lenni nemcsak azt jelenti, hogy hiszünk Krisztusban, elsősorban azt jelenti, hogy együtt élünk Krisztussal, meghalunk vele, feltámadunk vele. Azt jelenti, hogy Ő a szívünkben van. Ebből születik a hit, ebből táplálkozik a szeretet. Ez teszi lehetővé a Jézus-ima

 (URAM, JÉZUS KRISZTUS, ISTEN FIA, KÖNYÖRÜLJ RAJTAM)  

megértését és használatát, amely nem egy a sok imádság közül, hanem a benső közösség-vállalás Krisztussal.  Imádság a hívő szívéből Isten szívéhez Jézus Krisztusban.

A legrégebben feljegyzett keresztény imádságok közül ez ma különösen használható századunk nyüzsgése és aggodalmai közepette.

* * *

Az alapmű (és a fordítás) a katolikus hit szempontjából kifogástalan, amellett pedig nagyon értékes. Meggyőződésem, hogy a könyvecskét igen nagy haszonnal forgathatják majd papok és hívek egyaránt. Egyszerű nyelven igen komoly igazságokat fogalmaz meg és segít azoknak a mindennapi keresztény életbe való átültetésében, valóra váltásában. Teljes egészében a keleti lelkiséget tükrözi, anélkül hogy ezt bántóan kihangsúlyozná, vagy elfogult lenne. Tehát nagyon alkalmas arra, hogy – eléggé szegényes – magyar nyelvű keleti-lelkiségi irodalmunkat gyarapítsa.

(Oláh Miklós lektori véleményéből.)

* * *

És legyen a könyvvel úgy az OLVASÓ, ahogy az angol fordításhoz írt előszó is mondja, 'elolvasás után tegyük félre a könyvet, és csak imádkozzunk'.

* * *

Segítse elő a könyv, s az ihletéséből fakadó imádságok az oly sokat emlegetett, de még inkább óhajtott EGYSÉGET. Egységet az egyes emberek, a családok, a különböző rítusok, a különböző felekezetek, népek között, hogy mielőbb óhajtsa mindenki azt, amit a keleti liturgia oly szépen kér: "… add, hogy egy szájjal és egy szívvel dicsőítsük és magasztaljuk a te legtisztesebb és fölséges nevedet, Atya és Fiú és Szentlélek, most és mindenkor és örökkön-örökké. Ámen." (Fordító és Kiadó)

 

 

 

 

 

 

 

 

Unio  *  Communio *  Communicatio

Egység  *  Közösség *  Kapcsolatteremtés

© zöld-S Studio

Készült: 2001. június 30.                                                   *                                                  Frissítés: 2017. április 1.